Vágtat és közben nagyokat bukdácsol (Kincsem – kritika)

MEGOSZTÁS

Herendi Gábor legújabb hárommilliárdos közönségfilmje még úgy is szórakoztató és szerethető, hogy tele van a rendező előző munkáiból már jól ismert kényelmetlen és cikis gegekkel, amik már jó tíz éve is rettentő kiábrándítónak számítottak. Piszok nagy kár, hogy Herendi ezúttal sem tudott uralkodni magán és jó néhány jelenetben a Gálvölgyi-show színvonalára züllesztette az amúgy kivételesen remek forgatókönyvet.

A Kincsem alapvetően egy tökéletes, izgalmas fordulatokkal teli mozi lenne. Van benne ármány és szerelmi háromszög dögivel, fűszerezve egy adag mérsékelten heves nemzeti érzülettel, ami az aktuálpolitikától függetlenül megdobogtatja majd minden magyar szívét. Persze akció is akad és a színészi alakítások is nagyon ott vannak a szeren. Hát kell ennél több, hogy végre nyugodt szívvel azt mondhassuk egy magyar közönségfilmről, hogy nem rontotta el senki?! Sajnos kell! De még mennyire, hogy kell!

Képtelen vagyok felfogni, hogy Herendi miért ragaszkodik olyan kitartóan az olcsó vásári humorhoz, amikor tud szellemes és eredeti is lenni, ha akar. Minek kell egy szuper és ötletes forgatókönyvbe orbitálisan gáz favicceket belezsúfolni? Ráadásul úgy, hogy ezek igazából semmilyen szempontból sem illeszkednek a történetbe. Miért lenne trendi, vagy tudom is én milyen, ha Petrik Andrea lázadó jelleggel énekelgeti a két kicsi legót, amikor kedves édesapja hozzá akarja kényszeríteni egy férfihoz, akit nem szeret? Kovács Lehel sem menő, amikor nem igazán „lájkolja” a lóverseny alakulását, az meg aztán tényleg véresen ciki, amikor a báli táncosok fiúzenekar stílusban nyomják a keringőt, a dagerrotípiás szelfizgetésről meg már ne is beszéljünk.

Minek kell fullba nyomni a kretént, amikor tényleg semmi szükség nincsen rá, hiszen a film amúgy is szellemes és vannak benne kiváló poénok. Ez nem Herendi védjegye, ez csupán erőltetett bénázás, amit már a Magyar vándor után el kellett volna felejteni. Ezekről a hibákról meg lehetne feledkezni egy kedves és szórakozott félmosoly kíséretében, mert a Kincsem tényleg példa nélküli a maga nemében, de igenis legyünk már ennél sokkal igényesebbek.

A történelmi tényeken alapuló fikció amúgy kifejezetten érdekfeszítő. Herendi és Hegedűs Bálint csodás körítést kreált a legyőzhetetlen magyar csodakanca történetéhez. Kincsem gazdáját, Blaskovich Ernőt (Nagy Ervin) egy sármos, kicsapongó életet élő aranyifjúvá tették, aki édesapját és a családi vagyont is elvesztette a szabadságharc utáni megtorlásban. Barátai jóindulatából él, egyetlen esélye a felemelkedésre, ha megvásárolja a vad és zabolátlan Kincsemet. Csak így vághat vissza apja gyilkosának, a Habsburg-barát Oettingen bárónak (Gáspár Tibor). A lóvásáron azonban nem mennek olyan simán a dolgok, mint ahogy azt Blaskovich előzetesen gondolja. Oettingen lánya, a szép Klára (Petrik Andrea) megveszi az orra elől a kancát, az egyre durvuló rivalizálásba pedig már nem csak az osztrák császár, de a lángoló szerelem is beleavatkozik.

A történetben ezen kívül még számos jól felépített fordulat van, kicsit talán túl sok is, ennek ellenére Herendiék nem vesztik el a fonalat és szépen végigvezetik az összes szálat, amibe belefogtak. Így egy szépen kimunkált, majdhogynem tökéletes forgatókönyvet kapunk.

A fenti kirohanásomon kívül is akadnak hibák, de ezekről sokkal könnyebb megfeledkezni. Az egyik ilyen gyenge pont Blaskovich és barátja Gerlóczy (Keresztes Tamás) kapcsolata, ami az egyik pillanatban még teljesen harmonikus, aztán minden indok nélkül viszályba fordul. Persze nagyon is hihető, hogy egy barátságban felüti a fejét a féltékenység, de ez akkor sem történik minden átmenet nélkül, jól jött volna némi rávezetés a dologhoz. Ezen kívül néha átcsúszik a dramaturgia egyfajta népmesébe, de ez tényleg nem akkora gond, elvégre mégis a legendává vált magyar csodakancáról szól a történet.

A színészek kivétel nélkül jól és hitelesen teljesítenek, egyikükre sem lehet panasz. Nagy dicséret jár Herendinek, hogy Andy Vajna akarata ellenére mégis Nagy Ervint választotta a főszerepre. A színészek közül egyedül Keresztes Tamás teljesítménye gyengébb egy kicsit a megszokottnál, valahogy nem érezni rajta azt a magabiztosságot, amit eddig színpadon és vásznon is megszokhattunk tőle, de ez nyilván csak a szerepe következetlenségéből fakad.

A díszletek tényleg szépen sikerültek és a CGI is csak egy kicsit rajzosabb a kelleténél, ha elég erőteljesen hunyorítunk, akkor valóban hihető, hogy az éppen épülő Szent István Bazilika kupoláját látjuk félkész állapotban.

A Kincsem tehát jó, de klasszisokkal jobb is lehetett volna, csak végre el kéne hinni, hogy olcsó poénok nélkül is tudunk mi drága filmet csinálni!

Vágtat és közben nagyokat bukdácsol (Kincsem – kritika)A Kincsem tehát jó, de klasszisokkal jobb is lehetett volna, csak végre el kéne hinni, hogy olcsó poénok nélkül is tudunk mi drága filmet csinálni!7ÖsszpontszámOlvasói értékelés: (1 Szavazás)6.8

The post Vágtat és közben nagyokat bukdácsol (Kincsem – kritika) appeared first on Rated.hu.