Ready Player One (kritika)

MEGOSZTÁS

A Ready Player One félelmetesen látványos, szerethető és húsbavágóan aktuális történet. Olyan elképesztő moziélmény, amitől a film- és játékőrültek egy része totálisan elveszti majd az eszét, de lesznek olyanok is közöttük, akik egyenesen gyűlölni fogják, és zengzetesen tovább hangoztatják majd, hogy Spielberg erőtlen, önmagát ismétli és végérvényesen leszálló ágba került. Az igazság pedig az, hogy mindkét tábor álláspontjában lesz igazság.

Kezdjük is akkor ezzel a dilemmával, mert a Ready Player One tényleg egy totálisan megosztó film, olyannyira, hogy valóban nehéz eldönteni, hogy az ember melyik oldalra tegye le a voksát. Spielberg még soha nem csinált ennél látványosabb mozit és olyat se, aminek ilyen hatalmas gyermeki szíve van, hiszen ahogy elindul az első képkocka már ki is bújik az emberből az őszinte és mindenre rácsodálkozó Y generációs gyerek, aki konkrétan a földhöz csapkodja magát a gyönyörűségtől a popkultúrális utalások sűrű szövetét látva.

Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy akad majd a filmben pár ütős poén régi filmekről meg pár kivénhedt videojátékról, ez inkább olyan, mintha az ember fejéhez szorítanák egy bazi nagy nosztalgia ágyút és a globális bódulatig lúgoznák vele az agyát. A szíved akkor is imádni fogja ezt a filmet, ha az agyad felháborodik azon, hogy Spielberg milyen szemérmetlenül hasznosítja újra mások és még a saját eredeti ötleteit is.

A film sztorija egészen népmeseszerű, adott egy átlagos legkisebb fiú, Wade Watts (Tye Sheridan), aki a lelakott és kikészített Föld nevű bolygón tengeti kiüresedett életét a többi kiábrándult emberhez hasonlóan, akik egy világot átfogó virtuális játékba menekülnek a mindennapi gondok előtt. Az OASIS szinte bármire képessé teszi az embereket, akik választott avatáruk képében olyan dolgokat is megtehetnek, amire a szánalmas valóságban már nincs lehetőség. Amikor meghal az OASIS alapítója, James Halliday (Mark Rylance) egy játék veszi kezdetét, aminek tétje nem kisebb, mint az OASIS tulajdonjoga. Halliday elrejtett három kulcsot a rendszerben, amik utat mutatnak az áhított húsvéti tojáshoz, ami a nyereményt tartalmazza. Wade egész életét annak szenteli, hogy megtalálja a kulcsokat és még az sem érdekli, hogy a hajsza eldurvulásával valóságos, játékon kívüli életveszélybe kerül.

Az Ernest Cline könyve alapján készült film az eredeti történethez képest inkább a külsőségekre épít, a szereplők háttere és kapcsolataik is felszínesek, kidolgozatlanok. Spielbergnek mindig is nagyon fontos volt a látvány, de az abszolút nem jellemző rá, hogy csak és kizárólag ez mozgassa egy filmjét. Ebben az esetben pedig majdnem teljesen erről van szó, ugyanakkor a rendező mégis hozzáad valami egyedi, csak és kizárólag rá jellemző eszenciát ehhez a faék egyszerűségű történethez, amitől az imádnivaló és szerethető lesz az egész.

Még az sem zavaró igazán, hogy a színészek alig jutnak igazi játékidőhöz és az alakításuk is teljesen átlagos, ennyi idő bőven elég rá, hogy megszeressük őket és azonosulni tudjunk velük.

Felhasználja, sőt kihasználja a popkultúrát, ez mégis az újdonság erejével hat és nem csak azért facsar egyet a szívünkön, mert régi imádott filmjeink és játékaink köszönnek vissza a vászonról minden időpillanatban, hanem pontosan azért, mert Spielberg ugyanazt teszi ezekkel az idézetekkel, amit mi rajongók, beépíti őket valami személyesbe és egyedibe.

Megmutatja a popkultúra egyénre és társadalomra gyakorolt pozitív és negatív hatását is és emiatt ez már igazi aktuális társadalomkritika. Mondhatjuk erre, hogy humbug, majd pont egy hollywoodi blockbuster fogja felhívni erre a figyelmet, de egy olyan korban, amikor már mindenkinek default beállításként van rágyógyulva az arcára az okostelefon erre azért elég nagy az esély.

Ha úgy vesszük Spielberg ezzel a filmmel saját maga nagysága előtt is tiszteleg, hiszen rengeteg olyan utalás van a történetben, ami régebbi munkáit dicsőíti. Sokan gondolják majd, hogy ez tiszteletlenség, önplágium és a fantázia teljes hiányára utal. Ha van is ebben némi igazság, akkor sem várhatjuk el Spielberg minden filmjétől, hogy műfajokat újítson meg és milliószor legyen klasszabb, mint az Oscar-díjas alkotásai. Van, hogy egyszerűen csak hagynunk kell, hogy elsodorjon minket az egészen elképesztő látvány és a nosztalgia, mert ez a látvány semmihez nem fogható, izgalmas és olyannyira lendületes, hogy botorság nem IMAX-ban nézni a filmet, mert ott teljesen eggyé válhatunk a történettel.

Igaz, hogy Spielberg másol, de azt hatalmas öntudattal, teljesen egyedi módon teszi és eddigi karrierjével már igazából jócskán kiérdemelte, hogy kapjon egy ilyen jutalomjátékot. Nekünk meg nem okoskodni kell, hanem merni gyereknek lenni és hagyni, hogy ez a csodálatos mese teljesen elvarázsoljon!

Ready Player One (kritika)A Ready Player One félelmetesen látványos, szerethető és húsbavágóan aktuális történet. Olyan elképesztő moziélmény, amitől a film- és játékőrültek egy része totálisan elveszti majd az eszét.9SzerintünkOlvasói értékelés: (1 Szavazás)8.5

The post Ready Player One (kritika) appeared first on Rated.hu.