Nyugalmat imitáló elektromos töltés (A tengernél – kritika)

MEGOSZTÁS

ANGELINA JOLIE and BRAD PITT star in Universal Pictures’ By the Sea, her directorial follow-up to the studio’s epic Unbroken.
Credit: Universal Pictures

Angelina Jolie legújabb filmje egyfajta furcsa önvallomás. A tengernél történetének intim és érzéki mélysége, csaknem tökéletesen lecsupaszítva tárja elénk egy olyan nő lelkét, aki ismeri a psziché szenvedésének minden lehetséges átmenetét. Jolie talán túl sokat vállalt ezzel a filmmel. Amit viszont lerakott az asztalra mégis érdekes.

Angelina Jolie már távolról sem az a magabiztos színésznő, aki valaha volt. Talán éterien sovány, szinte légies termete vagy esetleg a szemeiben olykor felbukkanó könnyes csillogás miatt érzem ezt. Dinamikus karakterének lassú szétporlását nem írhatjuk egyértelműen súlyos betegségének számlájára, bár annyi bizonyos, hogy nyilván ez is a kiváltó okok között szerepel. Az pedig teljességgel természetes, hogy Jolie, mint művész az alkotás folyamatába integrálja esetleges problémáinak végső feloldását. Legújabb filmjének forgatókönyvében is a test betegségének lélekre ható mechanizmusait boncolgatja, igencsak részletgazdag formában.

A történet szerint Roland a válságban lévő író (Brad Pitt) és felesége a gyönyörű, de búskomor Vanessa (Angelina Jolie) egy tengerparti városkába érkeznek. Házasságuk súlyos krízisben van. Helyzetük teljesen reménytelennek látszik egészen addig, amíg meg nem ismerkednek egy ifjú házaspárral, akik a mézesheteiket töltik a tengernél.

Jolie a film forgatókönyvírója, rendezője és főszereplője is egyben. Ezzel a mesterhármassal pedig úgy tűnik túlvállalta magát. Ahhoz nem fér kétség, hogy tehetséges író, de a rendezésben és színészi játékában maradtak olyan hiányosságok, melyek egy kívülálló látásmódjának bevonásával elkerülhetőek lettek volna.

Jolie őrjítő vontatottsággal vezeti a történetet. A házaspár egymás iránti gyűlöletének eltitkolt oka, azonban mégis képes fenntartani a néző érdeklődést. Ezt a furcsa, nyugalmat imitáló elektromos töltést a látvány szépsége tovább gerjeszti.

A szépség és a belső fájdalom elviselhetetlenségének szembeállításával Jolie olyan hatást próbál elérni, ami hangulatában az európai művészfilmek újhullámára emlékeztet, de a határt átlépnie már egyáltalán nem sikerül. A színésznő túl hosszan és túl álmatagon bámul a messzeségbe, ami egy idő után zavaróan megtöri az amúgy kecses szerkezetet. Éppen ezért a szépség megjelenítésének különböző fokozatai szimpla vágóképekké korcsosulnak, és majdhogynem teljesen elvesztik jelentőségüket.

Jolie ennek ellenére mégis képes visszafordítani az érdeklődésünket, ahogy a végkifejletig lökdösi a történetet, ám amit ott tapasztalunk az kifejezetten hervasztó. Voltaképpen a tetőpont egy az egyben hiányzik. Megvan ugyan dialógus formájában, de Pitt és Jolie párosa csupán takaréklángon ég a nagyjelenet közben. Talán kicsit olyan, mintha könyvet olvasnánk, de még a képzelet is nagyobb hullámokat vet, miközben a szem a sorokat pásztázza.

Ennek ellenére a film mégis hagy maga után valamiféle furcsa katarzist, amit egyszerűen nem magyarázhatunk mással, mint Brad Pitt, remek játékával.

Angelina Jolie talán a jövőben jobban tenné, ha egyszerre csak egy feladatra koncentrálna és hagyná beérni eddig még kissé kiforratlan rendezői látásmódját.


A vetítésért köszönet a UIP-Duna Filmnek!

Nyugalmat imitáló elektromos töltés (A tengernél – kritika)Jolie a film forgatókönyvírója, rendezője és főszereplője is egyben. Ezzel a mesterhármassal pedig úgy tűnik túlvállalta magát.Ami tetszett

  • operatőri munka
  • Brad Pitt játéka

Ami nem tetszett

  • vontatott tempó
  • a giccs határát súroló ismétlődő jelenetek

6.5SzerintünkOlvasói értékelés: (1 Szavazás)6.6

The post Nyugalmat imitáló elektromos töltés (A tengernél – kritika) appeared first on Rated.hu.