Nem azért élsz családban, hogy jól érezd magad (Az utolsó család – kritika)

MEGOSZTÁS

Zdzisław Beksiński, a kultikus művész, akit a rémálmok festőjeként is aposztrofálnak, a hétköznapokban éppen olyan szürreális világban élt, mintha csak festményinek félelmetes torzói között járna. A róla és családjáról készült film éppen olyan szokatlan és megdöbbentő, mint művészete. Montázs a hétköznapiság különlegességéről és az ösztönös zsenialitásról.

A film a Beksiński család életét mutatja be a hetvenes évek közepétől a festő tragikus és brutális haláláig. A film rendezője, Jan. P Matyuszynski egy egészen különleges módszert választott ahhoz, hogy a néző a lehető legközelebb kerülhessen ehhez a rendkívüli családhoz. A Beksiński (Andrzej Seweryn) által készített családi videóikat forgatta újra, hiszen a művész elképesztő részletességgel dokumentálta szeretteinek hétköznapjait, először csak fényképezőgéppel, aztán a fiától karácsonyra kapott videokamerával. Matyuszynski csak akkor tér át a hagyományos kamerahasználatra, amikor ez feltétlenül szükséges, így gyakorlatilag szemtelenül pofátlan kukkolónak érezhetjük magunkat, miközben kifigyeljük a család legintimebb magánügyeit.

Akkor csöppenünk a família életébe, amikor visszaköltöznek Varsóba. Látni Beksińskit, amint az épülő szocreál panelrengeteg egyik sivár lakásában, depresszív klasszikus zenére fest, már magában is elég absztrakt és akkor még fel sem pörögtek az események.

A család ideje nagy részében Beksiński fia, a maga nemében szintén zseniális, de komoly mentális problémákkal küzdő Tomasz (Dawid Ogrodnik) állapotával küzd. A fiú, aki amúgy híres zenei újságíró és rádiós műsorvezető volt, de fordítóként is tevékenykedett egyszerűen nem találta a helyét a világban, ami számára túl bonyolult és félelmetes volt, ezért folyamatosan az öngyilkossággal kísérletezett. Tomasz nem élt családjával egy lakásban, egy közeli házban volt az otthona, de szinte naponta átjárt apjáékhoz és tulajdonképpen terrorizálta őket, főleg idős nagymamái szenvedtek kirohanásaitól, de egyáltalán nem kímélte szüleit sem. Édesanyja Zofia (Aleksandra Konieczna) is kivételesen sokat szenvedett miatta.

A filmben az a legizgalmasabb, ahogy Matyuszynski megmutatja nekünk Beksiński hozzáállását a világ dolgaihoz. A művészét, aki a saját bevallása szerint is gyűlölte a vidámság, a jókedv minden formáját, valamint az átlagemberét, akit ugyanolyan hétköznapi dolgok foglalkoztatnak, mint bárkit, csak egyszerűen nem tudja a felmerülő problémákat konvencionálisan kezelni. A legjobb példa erre az a jelenet, amikor Tomasz egy egyszerű dolgon bepöccenve átmegy a szüleihez és üvöltve a földig rombolja a konyhát. Beksiński nem akadályozza meg a rombolást, hanem csak filmezi fiát, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna. De ugyanilyen természetesnek tűnik, ahogy beteg, mozdulatlan anyósáról készít felvételt és csak a kamera lencséjén át látja meg a halál félelmetes szépségét.

Diszfunkcionális életüket tehát így hatotta át a művészi önzésnek ez a nehéz, ragacsos szövete, amiből egyikük sem volt képes szabadulni. Egymás közelében éltek, mégis leküzdhetetlen távolságokra voltak egymástól.

Az utolsó család egyértelműen Dawid Odrodnik filmje, alakítása egészen elképesztő és intenzív. Andrzej Seweryn is fantasztikus, bár ő sokkal inkább a háttérben mozog, hiszen az ő karakterének szemén át láthatjuk a történetet.

Ahhoz képest, hogy ez Matyuszynski első nagyjátékfilmje egy végtelenül koherens, átgondolt alkotást tesz le elénk, ami nem egyszerűen életrajz, inkább utazás Beksiński taszítóan ismerős éber rémálmaiba.

Nem azért élsz családban, hogy jól érezd magad (Az utolsó család – kritika)Ahhoz képest, hogy ez Matyuszynski első nagyjátékfilmje egy végtelenül koherens, átgondolt alkotást tesz le elénk, ami nem egyszerűen életrajz, inkább utazás Beksiński taszítóan ismerős éber rémálmaiba.8.5SzerintünkOlvasói értékelés: (0 Szavazások)0.0

The post Nem azért élsz családban, hogy jól érezd magad (Az utolsó család – kritika) appeared first on Rated.hu.