Na, év végére még egy csalódás (Assassin’s Creed – kritika)

MEGOSZTÁS

Sajnos az Assassin’s Creed sem lett az a mozi, ami kitűnik majd a számítógépes játékok elbénázott megfilmesítései közül. A többé-kevésbé elfogadható történetből még jócskán hiányzik néhány összetevő, hogy tényleg izgalmas legyen a végeredmény. Itt az ideje, hogy Hollywood végre alaposan átgondolja ezeknek az adaptációknak a tényleges létjogosultságát.

A baj egyértelműen nem a film hangulatával van, mert az alkotók nagyon is képesek voltak visszaadni a játék által nyújtott élményt. A látvány kifejezetten élvezetes, bár azt azért nem mondhatjuk rá, hogy egyedi is. A probléma sokkal inkább a történetvezetésben és a karakterek kidolgozottságában keresendő. A forgatókönyvírók gyakorlatilag megelégszenek a játék által nyújtott szimpla keretekkel és nem is veszik a fáradságot, hogy érdekes, vagy esetleg szerethető figurákat alkossanak. A főszereplő Callum Lynch (Michael Fassbender) tulajdonképpen csak egy üres váz, akire ráaggattak ugyan pár tulajdonságot, de ezektől még egyáltalán nem lesz érdekes figura. Igazából azt is mondhatnám, hogy ellenszenves. Nem nagyon lehet vele azonosulni, éppen ezért teljesen hidegen hagyja az embert a története.

A halálra ítélt Lynch kivégzés helyett egyszer csak egy szürreális magánklinikán találja magát, ahol az őt megmentő Sophia doktornő (Marion Cotillard) állandó jelleggel betuszkolja őt egy Animus nevű gépbe, hogy újraélhesse 15. századi őse, Aguilar emlékeit. Erre azért van szükség, hogy a doktornő megtalálhassa az Éden almáját, azt a kegytárgyat, ami az emberek szabad akaratáért felel. A gépben töltött idő utóhatásaként Lynch kicsit kezd becsavarodni, ráadásul kiderül, hogy még fogolytársaiban sem bízhat, hiszen mindenki az almát keresi. Vagy mégsem?

A film legnagyobb hibája, hogy képtelen összeegyeztetni a jelen és a múlt idősíkjait. A fő szálat a 21. században történő események adják, a múltban játszódó részek csatlakoznak ugyan ehhez logikailag, de mégis elszigetelt hatást keltenek. Nincs meg az egység közöttük, mintha csak azért iktatták volna be őket, hogy a néző végre megkapja azt a mennyiségű akciót, ami felrázza a kiábrándult fásultságból.

Ezek a jelenetek tényleg hozzák az eredeti játék hangulatát, a CGI orgia pedig még érdekfeszítő is lehetne, de ez nem elég ahhoz, hogy ellensúlyozza a szereplők és a történet hiányosságait.

A tavasszal mozikba került Warcraft, ha nem is volt tökéletes, annyit azért valóban sikerként könyvelhet el, hogy érdekes karaktereket vonultatott fel a sztoriban, akikért valóban izgulhattunk.

A számítógépes játékok adaptációit pontosan az tehetné igazán sikeressé, ha az alkotók maximum csak a látvány terén akarnának alkalmazkodni magához a játékhoz. A történetet sokkal tágabb határok között kéne kezelniük, hogy ténylegesen is megtölthessék azt élettel. A játék rajongói számára úgyis lehetetlen pótolni egy filmmel a számítógépes élményt. Akkor meg minek is ezzel ilyen görcsösen próbálkozni! Legyen ez a műfaj pusztán egyfajta kiegészítés, ami érdekes, lebilincselő és főleg egyedi akciófilmeket eredményezhet, nem csak unalmas, feledhető másolatokat.

Na, év végére még egy csalódás (Assassin’s Creed – kritika) Itt az ideje, hogy Hollywood végre alaposan átgondolja ezeknek az adaptációknak a tényleges létjogosultságát.5SzerintünkOlvasói értékelés: (1 Szavazás)5.1

The post Na, év végére még egy csalódás (Assassin’s Creed – kritika) appeared first on Rated.hu.