Megérkeztek az első képek az Angry Birds movie-ból

MEGOSZTÁS

A Rovio Entertainment nagyágyúja, a játékként debütáló Angry Birds, mely mellékhelyiségek millióit tette már egy kicsit érdekesebb hellyé világszerte, 2016 tavaszán levedli következő rókabőrét egy egész estés mozifilm formájában.

Végignézve a téma teljes kínálatát, többek között találkozhatunk 15 eredeti játékkal, rengeteg plüssel, társasjátékkal, saját vidámparkkal és animációs sorozattal is. Míg utóbbiban elég volt az eredeti karakterek külseje, egy teljes mozifilmet már nem visznek el a hátukon kizárólag fejjel rendelkező szereplők, így az Angry Birds movie teljesen új grafikai alapokon nyugszik majd.

angry-birds-film-e0672d7ae619c844cde7-mid

 

Első és legfontosabb változás, hogy szintet léptünk 3D-re. Azt mindenki maga eldöntheti, hogy ez a lépés felfelé, vagy éppen lefelé történt. A madarak elsőre talán kissé idegennek hatnak, a felismerhetőségükön sokat javít az eredeti színek megtartása, de elmondhatjuk, hogy ami a 3 főszereplőt illeti, az animátorok nem végeztek rossz munkát, ha nem úgy fognak mozogni, mint annak idején Kis Vuk, talán még nyert ügyük is lehet.

1271033 - THE WALK

 

A malacoknál már kicsit más a helyzet, itt a tervezők nem erőltették meg magukat, fejben egy az egyben másai 2D-s változataiknak, nyaktól lefelé pedig úgy tűnik elfogyott az erre szánt idő és energia, és inkább kölcsönkérték Baymax egy korai vázlatát a Disney-től.

A film történetéről egyelőre semmit sem tudni, de az alapkoncepció, azaz az ellopott tojások fizikai erőszakkal való visszaszerzése remek alap lehet egy kedves családi mozifilmhez. Ez a kérdés egyébként Jon Vitti írói munkáján áll vagy bukik. Az ő neve az Alvin és a mókusok és A Simpson család stáblistájáról is ismerős lehet (nem is biztos, hogy az Angry Birds kizárólag kisgyerekeknek szól majd).

1271033 - THE WALK

 

Nehéz elmenni a kifejezetten hosszú szinkronlista mellett is, a főszereplők például eredeti nyelven Jason Sudeikis, Josh Gad és Danny McBride hangjain szólalnak majd meg. Ez arra enged következtetni, hogy szemben az animációs sorozattal, talán most dialógusokat is kapunk. Bár a madarak és malacok csatája már némán is milliókat elszórakoztat, reméljük, nem csak addig lesz jó, amíg kinyitják a csőrüket!1271033 - THE WALK