Másnaposok csajverziója 2.0 (Csajok hajnalig – kritika)

MEGOSZTÁS

A 2009-es Másnaposok óta szinte évente kijön egy bulifilm kisebb-nagyobb sikerrel. A Csajok hajnalig már az előzetes alapján sem tűnik többnek egy újracsomagolt Ronda ügy, Másnaposok, Koszorúslányok és Rossz anyák mixnél, de ne temessük idejekorán a filmet, hiszen a rendező-forgatókönyvíró, Lucia Aniello már bizonyította kiváló humorérzékét a Comedy Central csatornán futó Broad City c. sorozat rendezőjeként.

A történet 5 jó barátnőről szól, akik Miamiban, egy mesés tengerparti villában tartják Jess (Scarlett Johansson) lánybúcsúját. A buli egy kicsit vadabbra sikerül a tervezettnél, és az alkoholgőzös, kokainmámoros éjszakán a Chippendale-fiú meghal. Ekkor szabadul el a pokol csak igazán, a csajok bepánikolnak és megpróbálják eltüntetni a holttestet és az összes ellenük szóló bizonyítékot.

A szereplőgárda láttán azt gondoltam, hogy 5 szuper karaktert kapunk, akik majd brillíroznak a vígjátékban, feldobva ezzel az unalmasnak és lerágott csontnak tűnő sztorit. Sajnos óriásit tévedtem. Scarlett Johansson, aki újabban inkább akcióhőssé és sci-fi királynővé avanzsált, itt egy szürke, felejthető, egyéniségtelen figurát alakít, aki csak sodródik az eseményekkel, nem irányítja a csapatot, holott elvileg ő a húzónév a szereplők közt. Szakmáját tekintve politikus, de a viselkedése és a személyisége egyáltalán nem ezt tükrözi.

Az ausztrál barátnőt, Pippát alakító Kate McKinnon nem okozott csalódást, talán az ő esetlensége a legszórakoztatóbb a filmben, annak ellenére, hogy nem őstehetség a színésznő.

Frankie és Blair (Ilana Glazer és Zoë Kravitz) párosa említésre sem méltó. Frankie egy igazi lázadó aktivistának van kikiáltva, de ebből valójában semmit nem látunk azon kívül, hogy ő a legmocskosszájúbb nő a brigádban. Blair pedig annyit tud, hogy bomba jól néz ki.

Újabban a vígjátékok kötelező karaktere a duci csaj, aki vagy bolond, vagy csak végtelenül egyszerű. Itt az ügyeletes dundi „mókamestert” a 22 Jump street – túlkoros osztag c. vígjátékban is feltűnt Jillian Bell alakítja, aki mellesleg jó is lehetne, ha a karaktere nem lenne teljesen kihasználatlan. Egyetlen jellemvonása az állandó féltékenykedés. Ki akarja sajátítani magának Jesst, a legjobb barátnőjét és bárkit elkaszál, aki közéjük akar állni.

Demi Moore és Ty Burrel pedig elvállalta a nimfomán szomszéd pár szerepét… azt hiszem, ennél már tényleg nincs lejjebb.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyetlen vicces momentuma sem volt a filmnek. A vad, piás csajbuli ellenpólusaként bemutatott diszkrét borkóstoló a legénybúcsún például kimondottan vicces. A férj szerepét egyébként a társ-forgatókönyvíró, Paul W. Downs kapta, aki együtt dolgozott a rendezővel több Broad City epizódon is.

A legnagyobb probléma viszont az, hogy az idő előrehaladtával nem épül a sztori, nem tudjuk hová tartunk, nem fejlődnek a karakterek, a poénok is gyengébbek és egyre ritkábban jönnek. Vannak kimondottan unalmas percek, felesleges szálak, és a befejezés is borzasztó gagyira sikerült.

A Csajok hajnalig nem más mint botcsinálta szkeccsek egymásra pakolása, ami a 20 perces Broad City epizódokban tökéletesen működik, egy egész estés moziba viszont kevésnek bizonyult.

Másnaposok csajverziója 2.0 (Csajok hajnalig – kritika)5SzerintünkOlvasói értékelés: (1 Szavazás)5.0

The post Másnaposok csajverziója 2.0 (Csajok hajnalig – kritika) appeared first on Rated.hu.