Jégkorszak – A nagy bumm (kritika)

MEGOSZTÁS

jegkorszak_a_nagy_bumm

Hány bőrt lehet még lenyúzni az egyszeri kihalásra ítélt emlősről, aki már megküzdött faggyal és olvadással, bandázott dinoszauruszokkal, hogy aztán majdnem a teljes érdektelenségbe fulladjon pár feledhető kalóz oldalán? A kérdés természetesen költői, hiszen a földtörténeti katasztrófák között lavírozó, sokszínű csorda most még egyszer utoljára visszatér, hogy tegye a dolgát és túléljen minden eszement csapást, amivel a profitra éhes Blue Sky Studios csapata sújtja őket.

Sid, Manny, Diego és népes családjuk ezúttal egy hatalmas meteor elől menekülnek, amit a kétbalkezes motkány szabadít rá a Földre, miközben szokás szerint legkedvesebb eledelét üldözi az űrben. Hogy ez teljes sületlenség volna? Persze, hogy az, de a készítőket ez egyáltalán nem zavarta. Inkább gyorsan motkány alá toltak egy űrhajót, amit a mókás szimatoló véletlenül talál meg a jégben, hogy aztán természetesen beindítsa és rögtön át is rendezze vele a naprendszerünket. Tehát a meteor megállíthatatlanul száguld a Föld felé, a mi csordánk pedig ismét menekül.

Nyertes csordán pedig ne változtass, tartja a régi mondás! Ám a mi esetünkben pontosan ezzel van a probléma, mert ezt a folytatások alatt felhalmozódott tömérdek szereplőt már hatalmas kihívás együtt mozgatni a történetben. A készítőknek sajnos nem is sikerül. A nagy kavarodásban például majdnem teljesen megfeledkeznek Diego karakteréről, hogy aztán őt és kalóz kedvesét is extra bénán szuszakolják bele a történetbe.

Elég nehéz kiragadni a sztoriból egy vezérfonalat. Sid szokás szerint szerelmi bánattól szenved és folyamatosan párt keres magának, Manny és kedves neje pedig nem bírják feldolgozni, hogy kislányuk, Barack férjhez akar menni. Ezért mindent megpróbálnak, hogy elbizonytalanítsák a jegyeseket és lebeszéljék őket, az önálló életről.

Ez pedig akárhogy is nézzük elég szánalmas, mert ez a mese sorozat eddig pont a barátság és a család fontosságát hangsúlyozta. Erre kapunk most két klimaxos, hisztériázó mamut szülőt, akiknek minden maradék bölcsességük elszállt és leginkább egy kiadós analízisre volna szükségük, hogy ne picsogjanak annyit. A többi szereplő meg gyakorlatilag csak azért van a színen, hogy minél több béna szóviccet tudjon elsütni. A véges játékidő okozta sietség miatt a karakterekből kiveszett minden egyéniség és báj. Vannak ugyan vicces jelenetek és jó poénok is, de az összhatás még így is unalmas és monoton. A kusza és kidolgozatlan történetben elvarratlan szálak is maradnak, ami egy ilyen kaliberű animációs film esetében már szégyen.

Azért, amikor már végképp elvesztenénk minden reményt, Sid elpusztíthatatlan nagymamája mindig bedob egy poént, ami felvillanyoz annyira, hogy ne bóbiskoljunk el.

A Jégkorszak sorozat tehát végleg megérett arra, hogy az enyészet részévé váljon. Legalábbis reméljük, hogy így lesz, mert egy hatodik rész már komolyan felérne egy súlyos földtörténeti katasztrófával.

Jégkorszak – A nagy bumm (kritika)Hány bőrt lehet még lenyúzni az egyszeri kihalásra ítélt emlősről, aki már megküzdött faggyal és olvadással, bandázott dinoszauruszokkal, hogy aztán majdnem a teljes érdektelenségbe fulladjon pár feledhető kalóz oldalán?6SzerintünkOlvasói értékelés: (4 Szavazások)9.4

The post Jégkorszak – A nagy bumm (kritika) appeared first on Rated.hu.