Felejthetetlen örökség (Amnesia – kritika)

MEGOSZTÁS

amnesia

A tapasztalt rendező, Barbet Schroeder hosszú hallgatás után tért most vissza, hogy a németek kínzó világháborús bűntudatáról beszéljen. A témában rejlő izgalmas lehetőségeket azonban az Amnesia nem tudja maximálisan kihasználni, sablonos és erőtlen marad.

A film az idősödő Martha (Marthe Keller) története, aki Ibiza gyönyörű tengerpartján éli meglehetősen puritán, csendes életét. A rejtélyes asszony házában még elektromos áram sincs. Martha gyertyával világít, elemes magnóról hallgat zenét és maga halászik az öbölben. Az első jelent után pedig az is nyilvánvaló lesz, hogy bár német, kategorikusan elutasít mindent, ami szülőföldjére emlékezteti. Nem használja anyanyelvét, de még egy Wolksvagen bogárba sem hajlandó beszállni, mivel az Hitler autója. Ezek után evidens következtetés lenne, ha azt gondolnánk, hogy Martha zsidó, aki a holokauszt borzalmai elől menekült ebbe a távoli, szinte mesebelien szép, nyugodt környezetbe. Martha azonban katolikus, aki azért fordított hátat Németországnak, mert nem bírta elviselni a bűntudatot, amit a háború után érzett. Tehetetlen dühében az tűnt számára az egyetlen elviselhető lehetőségnek, ha megtagadja saját magát és származását is. Így élt egészen addig, amíg egy fiatal, 25 éves srác nem költözött a szomszédjába. Jo (Max Riemelt) Berlinből költözött Ibizára, hogy befusson, mint DJ, a 90-es évek egyik új bárjában az Amnesiában. Martha és Jo hamarosan barátok lesznek, és ahogy a nő egyre jobban megnyílik a fiú előtt, úgy ismerhetjük meg mi nézők is, történetének titkos részleteit.

A történetben természetesen végig ott lebeg egy fojtott szerelmi szál is a két főszereplő között. Marthe Keller és Max Riemelt azonban egyáltalán nem valók egymáshoz, nem működik az a bizonyos kémia, ezért a film végig úgy éreztem, hogy ez a plátói viszony csak az én képzeletem puszta szüleménye. Schroeder nem egyértelműsíti a dolgokat és az egymásra találás intim rezdülései helyett kiszúrja a szemünket néhány kínos jelenettel, ezért voltaképpen meg is lepődöm, amikor kiderül, hogy Jo valóban szerelmes lesz az asszonyba.

A rendező hibái miatt a karakterek valahogy nagyon is felszínesek maradnak. Schroeder inkább klisékkel dolgozik, mintsem igazi jellemrajzokkal. Ilyen például Jo anyjának jelleme, aki a menekülés helyett inkább az előre iramodás stratégiáját választja és azért lesz orvos, hogy legalább így emberéleteket mentsen, ha már a háborúban ezt nem tehette meg.

Nagyon sajnáltam, hogy a rendező Jo nagyapjának rémes lelki drámáját simán elintézi egy pár perces könnyed összeomlással, hiszen egy olyan férfi karaktere, aki felügyelő tiszt volt egy munkatáborban sokkal mélyebb rétegeket is tartogatott volna magában. Az ibizai éjszaka csendjének jelentőségteljes vágóképei helyett talán jobb lett volna, ha több időt szentelnek a forgatókönyvben a lelki folyamatok sokrétűségének.

A német és az angol nyelv váltogatása azonban zseniális ötlet a rendező részéről. Különösen az a rész megkapó, amikor Martha először olvas verset saját anyanyelvén negyven év után. Ebben a jelentben Keller hitelesen érzékelteti azt a fájdalmat, amit hazája megtagadása okozott számára eddig.

Az Amnesia a fent említett hibák miatt kifejezetten vontatott film. Persze senki nem várhatja el egy ilyen komoly témát feldolgozó, filozofikus mozitól, hogy túlzottan lendületes legyen, de azért a csend helyett most tényleg sokkal jobb lett volna, ha a szavak beszélnek, hiszen erről a nehéz örökségről valóban folyamatosan beszélni kell. Szükség van rá, hogy állandóan ott motoszkáljon a fejünkben, hogy soha ne történhessen meg még egyszer. Mert ez a mi felejthetetlen, súlyos örökségünk.

Felejthetetlen örökség (Amnesia – kritika)A témában rejlő izgalmas lehetőségeket az Amnesia nem tudja maximálisan kihasználni, sablonos és erőtlen marad.6.5SzerintünkOlvasói értékelés: (1 Szavazás)5.6

The post Felejthetetlen örökség (Amnesia – kritika) appeared first on Rated.hu.

MEGOSZTÁS
Előző videóA Dzsungel könyve
Következő videóHogyan legyél szuperhős?