Ewan McGregor rendezőként is bemutatkozik (Amerikai pasztorál – kritika)

MEGOSZTÁS

Ewan McGregor jelenleg még sokkal jobb színész, mint direktor, de még így is sem mondhatjuk, hogy első rendezése középszerű volna. Az Amerikai pasztorálnak vannak ugyan hibái, mégis örökérvényű darab, amit a kiváló színészi alakítások tesznek emlékezetessé.

Philip Roth Pulitzer-díjas regényét feldogozni hatalmas vállalkozás már csak azért is, mert tökéletes történelmi részletgazdagságát és magával ragadó hangulatát, szinte lehetetlen felülmúlni. Ewan McGregor nem is volt képes rá, ahhoz viszont elég ügyes volt, hogy egy többé-kevésbé feledhetetlen adaptációt készítsen, bár ehhez szükség volt Jennifer Connelly és Dakota Fanning eszelősen jó alakítására is.

Swede Levov (Ewan McGregor) élete maga a megtestesült amerikai álom. A legnépszerűbb gimnáziumi csapatkapitány a második világháborúból visszatérve átveszi apja gyárát és egy szépségkirálynőt (Jennifer Connelly) vesz feleségül, hogy aztán gyönyörű kislányuk szülessen. Merry (Dakota Fanning) igazán okos és különleges kislány, van ugyan egy kis nehézsége a beszéddel, kiskora óta dadog. Szülei hatalmas szeretettel és megértéssel fordulnak felé, szeretnék megoldani a kislány problémáját, pszichológushoz járatják, mégsem erőltetnek semmit, hagyják, hogy lányuk a saját tempójában fejlődjön. Merry nagyon korán érdeklődni kezd a politika iránt, radikális nézeteit nehéz megzaboláznia konzervatív szüleinek. Főiskolás korára már állandóvá válnak a családon belüli veszekedések a lány viselkedése miatt, hiszen tüntetésekre jár, és gyakorlatilag elutasít mindent, amit a szülei képviselnek. Erre még nyugodtan mondhatnánk, hogy ez csak átlagos kamaszos lázadás, ám amikor a kisváros postahivatala felrobban és meghal a postamester, az FBI a lányt gyanúsítja a gyilkossággal. Merry eltűnik, szülei élete pedig örökre összeroppan. Erről a lélekölő, tragikus összeomlásról szól a film.

A McGregor által használt keretes szerkezet kiugróan elválik magától a fő sodortól. Egy osztálytalálkozón halljuk először Swede történetét, egyik évfolyamtársa, aki már befutott író, kezd mesélni róla, majd találkozik Swede testvérével, a két férfi beszélgetéséből pedig kibontakozik maga a tragédia. A narrátort csak a film legvégén, Levov temetésén, a lezárásnál látjuk és halljuk viszont. Ez az iskolás szerkezet a film szempontjából így meglehetősen merev és haszontalan.

A történelmi tények és események hasonlóan csak a díszlet részét képezik, McGregor annyira a főszereplőkre koncentrál, hogy szinte teljesen megfeledkezik az eredeti regény részletességéről, így például az afroamerikai polgárjogi harcok és a vietnámi háború elleni tüntetések súlytalanok és mellékes maradnak. Egyáltalán nem tudjuk átérezni fontosságukat.

Ez azért is nagy hiba, hiszen Merry lelki változásaiban ezeknek a történéseknek hatalmas szerepük van. A lány metamorfózisa bájos kislányból terroristává túl gyors és indokolatlan, ami egy idő után zavaróvá válik. Mélyebb és izgalmasabb lehetne maga a történet, ha részletesebben ismernénk Merry motivációit.

Rendezőnk tehát hajlamos az éles átmenetekre, így jár el a színekkel és a világítással is. A család kezdeti, boldog időszaka fényben fürdik, míg az összeomlást a sötétebb színezet és komorabb beállítások kísérik. A változás egyáltalán nem harmonikus, nagyon szemet szúr, mondhatni szájbarágós az egész, ahogy McGregor egy halvány vörös kendővel tompított állólámpa fényénél magyarázza el, hogy itt aztán most mindenki szörnyen szomorú.

Hibái ellenére az Amerikai pasztorál mégis koherens tud maradni, bár valószínűleg, hogy maga Roth történetének elsöprő ereje és a színészek kitűnő játéka, ami összetartja.

Jennifer Connelly szokásához híven kimagaslóan jól játszik, kórházi összeomlása valóban megrázó. Dakota Fanning talán még soha nem volt ennyire jó, szeretnénk hinni, hogy ebben a rendezőnek is szerepe volt. Különösen, hogy McGregor talán jobban tette volna, ha nem magára osztja a főszerepet, valahogy egyáltalán nem hihető, hogy annyira tökéletes lenne, mint Levov a regényben. Egyszerűen nem olyan alkat, vagy csak nem tudja elhitetni, aggódó és hibázó apa az igen.

Az Amerikai pasztorál első rendezői próbálkozásnak hibáival együtt is megfelel, kíváncsian várjuk az esetleges folytatást és persze fejlődést kedvenc skótunk részéről.

Ewan McGregor rendezőként is bemutatkozik (Amerikai pasztorál – kritika)Az Amerikai pasztorálnak vannak ugyan hibái, mégis örökérvényű darab, amit a kiváló színészi alakítások tesznek emlékezetessé.7.5SzerintünkOlvasói értékelés: (0 Szavazások)0.0

The post Ewan McGregor rendezőként is bemutatkozik (Amerikai pasztorál – kritika) appeared first on Rated.hu.