Egy örökérvényű történet (Mindenki – kritika)

MEGOSZTÁS

Deák Kristóf Oscar-díjjal jutalmazott kisjátékfilmje egy szeretnivaló, bájos mese az ártatlan gyermeki lélek sérülékenységéről, valamint a felnőttekről, akik már régen elfelejtették, hogy hogyan is kell ösztönösen vágyni a jóra és az igazságra.

Zsófi (Gáspárfalvi Dorka) új iskolába kerül, ahol minden ijesztően bizonytalan. A kislányt szerencsére hamarosan felkarolja Liza (Hais Dorottya) az osztály legnépszerűbb és legkedvesebb kislánya. A két barátnő sülve-főve együtt van, közösen járnak énekkara is. Úgy tűnik minden jól alakul az iskolaváltás körül, ám Zsófinak hamar rá kell jönnie, hogy a kórusvezető Erika néni (Szamosi Zsófia) nem olyan jó fej, mint ahogy azt Liza állítja. Az énektanár ugyanis eléggé speciális nevelési elveket vall, csak azt engedi hangosan énekelni, akinek szerinte jó hangja van. A sikerorientált tanár arra kényszeríti Zsófit, hogy csak tátikázzon a próbákon, a kislánynak pedig egész egyszerűen meghasad a szíve, hiszen joggal gondolhatja, hogy csak ő viseli ezt a nehéz és fájó stigmát. Liza azonban nem hagyja magába zárkózni Zsófit és miután kifaggatta szomorúsága okáról olyan tervet eszelnek ki, amivel alaposan befűthetnek a gonosz tanárnőnek.

A 25 perces kisfilm egyszerre tanmese és látlelet a rendszerváltás bizonytalan időszakáról, bár az utóbbi téma a film rövidsége miatt csak érintőlegesen jelenik meg, pár jól elhelyezett utalás formájában. Deák Kristóf elsősorban a gyerekek lelkének törékenységével és a felnőttek, a tanárok mérhetetlen felelősségével foglalkozik, hiszen MINDENKI életében felbukkan egyszer, vagy éppenséggel többször egy Erika néni, aki megpróbálja letörni a féltve dédelgetett álmokat és vágyakat. Legyen szó tanárról vagy családtagról, a gyerekekkel kapcsolatos felelősség súlyát folyamatosan észben kell tartani, hiszen ebben az esetben sokszor a tőlünk telhető legjobb is édes kevés. Deák szeretné felrázni a fejlődésre képtelen, tekintélyelvű szülőket, hogy vizsgálják felül vaskalapos elveiket és fogadják több megértéssel a gyerekek tényleges igényeit.

A teljesítmény mániás tanárnő alakja egyszerre testesíti meg társadalmunk túlzott elvárásait és az egyén egójának félelmét az alulmaradástól. A kényszer, hogy a sikert azonnal meg kell szereznünk, elvonja a figyelmünket a munka, a megküzdés szépségéről, a belső harcról, ami igazán emberré és emberivé tesz minket.

A rendezés a játékidő alatt folyamatosan a megható és idealizált befejezésre koncentrál, látványos érzelmeket vár el a szereplőktől, melyeket csak jobban kiemel a fényképezés egyszerűsége. Ez nagyon hatásos, ugyanakkor mégis hagy egyfajta hiányérzetet. Jó volna többet tudni a szereplőkről, különösen Erika néni hátteréről. Egy kisjátékfilm nyilván nem alkalmas a hosszú lélektani elemzésre, mégis jól jött volna némi plusz információ, hiszen ez a karakter a legizgalmasabb. Szamosi Zsófia természetesen kiválóan érzékelteti a beteges maximalizmust és a fojtott dühöt, amit a szerep megkíván, talán néha kicsit steril a játéka, lehetne érzelmesebb, bár pontosan ettől a hideg érzelemmentességtől olyan izgalmas Erika néni figurája.

A filmben játszó összes gyerek hatalmas dicséretet érdemel! Kedvesek, természetesek és profin alakítják a rájuk bízott szerepeket. A főszereplő Dorkák pedig valóban emlékezetessé tesznek jó néhány pillanatot. Gáspárfalvi Dorkával együtt szakad meg az ember szíve a tükörbe bámulós jelenetben, de Hais Dorottya is csodás lánglelkű szabadságharcos.

Ezúton is gratulálunk az egész stábnak az elképesztő sikerhez és köszönjük, hogy elhozták számunkra a magyar film örömittas reneszánszát!

The post Egy örökérvényű történet (Mindenki – kritika) appeared first on Rated.hu.