Dzsungel (kritika)

MEGOSZTÁS

Daniel Radcliffe-nek nagyon szurkoltunk, hogy az legyen számára a Dzsungel, ami DiCapriónak volt A Visszatérő, a furfang azonban csak félig sikerült és ez egyértelműen a rendező, Greg McLean hibája.

A valós eseményeken alapuló film egy izraeli kalandor, Yossi Ghinsberg (Daniel Radcliffe) hihetetlen szabadulását meséli el az amazóniai őserdő mélyéről. Ghinsberg könyvet jelentetett meg kalandjairól és most saját kezűleg írta meg a film forgatókönyvét is, tehát hitelesebb már nem is lehetne a történet. Yossi a 80’-as évek elején utazgatott barátaival, mert nem igazán érezte úgy, hogy a hagyományos civilizációs életstílus megfelelő lenne a számára. Inkább világot akart látni, így került Bolíviába, ahol La Paz városában összeakadt egy meglehetősen furcsa, Karl nevű fazonnal (Thomas Kretschmann). Karl szinte elkápráztatja a háromfős társaságot a dzsungelről szóló mesés történeteivel és Yossi, valamint cimborái, Marcus (Joel Jackson) és Kevin (Alex Russell) elhatározzák, hogy követik őt a dzsungel mélyére, hogy eljussanak egy még felfedezetlen indián törzs falujába. A fiúk sejtik, hogy ez az utazás nem lesz éppenséggel sétagalopp, de kaland kedvéjért vállalkoznak a gyalogtúrára. Ami azonban ezután következik arra egyikük sem számított, főleg az idealista Yossi, aki egy baleset folytán teljesen egyedül marad a dzsungelben és meg kell küzdenie az elemekkel a túlélésért.

A film két jól elkülönülő részre oszlik. A lassan építkező felvezetésben főleg a csapaton belüli dinamikákra koncentrál Ghinsberg és McLean, ami annyira azért nem izgalmas, de a végkifejletet tekintve teljesen érthető. Nem akarok semmit elspoilerezni, ezért itt csak annyit jegyeznék meg, hogy a hosszas felvezetésre főleg Ghinsberg háborgó lelkiismerete miatt van szükség, ami nyilvánvalóan a mai napig nem hagyja őt nyugodni.

A második pörgősebb rész már teljes egészében a menekülésről és a túlélésről szól. Ez nyilván sokkal izgalmasabb, mint a lelkizés. Greg McLean ha máshoz nem is olyan nagyon, de a feszültség keltéshez remekül ért, elvégre a horror világában nagyon is otthon van. Az éjszakai jelenetek egyértelműen a film erősségei. McLean szisztematikusan hozza ránk a frászt, egy idő után az embernek már attól is összeugrik a gyomra, ha látja, hogy a vásznon kezd beköszönteni a szürkület. McLean zseniálisan mutatja meg a nézőnek, hogy milyen megrázó élmény tök egyedül a vaksötét éjszakában a dzsungel közepén reszketni az életedért.

A színészvezetés azonban már nem megy annyira a rendezőnek, és az éjszakai jeleneteken kívül nem nagyon van ötlete, hogy hogyan lehetne ezt a történetet egyedivé tenni, ezért sajnos a végeredmény elég sablonos marad. Ez nem jelenti azt, hogy ez egy rossz film lenne, de rendezőnk nem tud hozzátenni semmi újat a műfajhoz.

Hiába vonultatja fel Daniel Radcliffe a method acting teljes eszköztárát, átlényegülése mégis súlytalan marad. Az tény, hogy Radcliffe már rég túlszárnyalta azt a színészi szintet, amit varázslóként hozott a Harry Potter sorozatban. Az eddigi munkái alapján pedig egyre valószínűbb, hogy akár egy olyan léptékű szerepnek is simán meg tudna felelni, mint amilyen mondjuk Robert De Niro-nak volt a Taxisofőr, vagy a Dühöngő bika. Ehhez igazából már csak egyetlen dologra van szüksége, hogy a sors végre összehozza egy igazán jó rendezővel.

Dzsungel (kritika)Hiába vonultatja fel Daniel Radcliffe a method acting teljes eszköztárát, átlényegülése mégis kissé súlytalan marad. 7SzerintünkOlvasói értékelés: (1 Szavazás)7.1

The post Dzsungel (kritika) appeared first on Rated.hu.