Bob Dylant finoman szólva nem hatja meg Scarlett Johansson

MEGOSZTÁS

Pont az a sztár alázta meg háromszor is Scarlett Johanssont, akinek az egyik legnagyobb rajongója. Bob Dylanről van szó. A színésznő menedzsere nagy nehezen elintézte, hogy Scarlett szerepelhessen Dylan videóklipjében, ráadásul közös jelenetben. A 75 éves rocksztár azonban az utolsó pillanatban lefújta az egészet, mondván, nem tetszik neki a koncepció (stilizált Fellini-jelenet lett volna). „Ezek után azt vártam, hogy felhív, és mond valami kedveset, de nem történt semmi” – mesélte Scarlett egy beszélgetős műsorban. A harmadik kínos élmény Dylan manhattani koncertje után érte a színésznőt. A koncert után bement a színpad mögé, hogy találkozhasson kedvencével, de nem úgy sült el a dolog, ahogy szerette volna. „Azt vártam, azt fogja mondani, hogy egyszer majd menjünk el vacsorázni – folytatta Scarlett. – De csak azt morogta, hát ez klassz, és ment tovább.” A nem ilyen bánásmódhoz szokott színésznő egy ideig rágódott a dolgon, aztán elfogadta, hogy Dylan már csak ilyen különc figura, és továbbra is a rajongója maradt.

Scarlett-tet most egy látványos sci-fi akciófilmben láthatjuk, amelyben félig robot rendőrt alakít. A Páncélba zárt szellem egy kultikus japán képregény invenciózus feldolgozása.

The post Bob Dylant finoman szólva nem hatja meg Scarlett Johansson appeared first on Rated.hu.