Az én csontsovány nővérem (kritika)

MEGOSZTÁS

Az én csontsovány nővérem

A fiatal svéd rendezőnő, Sanna Lenken első nagyjátékfilmje egy igazán érdekfeszítő esettanulmány az étkezési zavarokról. Lenken, aki maga is anorexiával küzdött, szinte mértani pontossággal láttatja a betegség lelki folyamatait és hatását, melyet egy családra gyakorolhat.

A film egyedi nézőpontból mutatja be egy bulimiás lány kálváriáját. Az író-rendező elsősorban nem a beteg Katja (Amy Diamond) történetére koncentrál, hanem annak kishúgát helyezi előtérbe.

Stella (Rebecka Josephson) egy átlagos, álmodozó kiskamasz, aki csak most kezdte el keresni helyét a világban. Leginkább a biológia érdekli, emellett azonban megszállottan csodálja légiesen karcsú nővérét, aki tehetséges jégtáncos. Stella ugyan nem kifejezetten tehetséges, de mégis lelkesen nyüstöli a korcsolyát, mert halálosan szerelmes Katja jóképű edzőjébe. A két lány kapcsolata elég jó, törődnek egymással, de természetesen ugratják is egymást, ahogy ez már testvérek között lenni szokott. Stella azonban meglepő változásokat fedez fel nővére viselkedésében és hamarosan nyilvánvalóvá válik számára, hogy Katja nem eszik rendesen. Ez a titok pedig hatalmas terheket rak a kislány vállára. Olyan terheket, amikre természetesen még egyáltalán nincs felkészülve.

A betegséget magát, tehát külső szemlélőn keresztül látjuk. Lenken nem mutatja meg az odáig vezető utat, inkább egyből bevezet minket a sűrűjébe. Jó érzékkel mutatja be a családi hátteret is. Azt, hogy egy irányításmániás, folyton elfoglalt anya és egy túlzottan engedékeny apa, valamint az általuk elkövetett hibák, milyen hatással lehetnek a gyerekek lelki fejlődésére.

A legérdekesebb persze mégis az, ahogyan beleláthatunk a vívódó Stella lelkébe. Lenken szemmel láthatóan itt is nagyon alapos akar lenni. Tulajdonképpen élveboncolást hajt végre, rétegenként halad előre, hogy minden érzelmet jól bemutathasson. Igyekezete azonban mégsem hozza meg a várt eredményt. Sajnos eléggé kiütközik, hogy a rendezőnő csak elképzelte ezt a speciális nézőpontot. Mivel maga is átesett a betegségen Katja reakcióit sokkal pontosabban tudja ábrázolni, mint a családtagok és főleg Stella viselkedését. A Stellát alakító Rebecka Josephson ugyan kimagaslóan jól játszik, de a fent említett okok miatt mégsem lesz teljesen hiteles. Néha túlságosan is visszafogott és mesterkélt. Katja kitörései azonban minden alkalommal valódinak tűnnek.

Lenken a szimbólumokat is szájbarágósan használja. Az üvegbe zárt bogár és annak rituális elengedése valahogy túlzásnak hat. Ugyanígy az is, ahogy a rendező sokszor a fénnyel játszik, mintha csak glóriát akarna vonni a lányok köré egyes jelenetekben.

Ettől eltekintve a film kifejezetten jól ábrázolja azt a kilátástalanságot és nyomasztó reménytelenséget, ami ezzel a betegséggel jár. Érzékelhető, hogy Katja egy leállíthatatlan mókuskerék fogja, ami akkor sem ereszti, amikor már menekülni akar.

Ez a film pont annyira erőtejes, hogy felhívja a gyanútlanok figyelmét az étkezési rendellenességek veszélyeire. Megérteti és tisztázza a felelősséget és ezzel el is éri a célját. Ennél több pedig nem is kell.

Az én csontsovány nővérem (kritika)Ez a film pont annyira erőtejes, hogy felhívja a gyanútlanok figyelmét az étkezési rendellenességek veszélyeire. Megérteti és tisztázza a felelősséget és ezzel el is éri a célját.7SzerintünkOlvasói értékelés: (1 Szavazás)7.6

The post Az én csontsovány nővérem (kritika) appeared first on Rated.hu.