Az álomvilág, amire titkon mindenki vágyik (Kaliforniai álom – kritika)

MEGOSZTÁS

A szemtelenül fiatal – még nincs 32 éves – Damien Chazelle rendező hatalmas fába vágta a fejszéjét azzal, hogy egy ilyen nehéz, buktatókkal teli műfajjal próbálkozott, mint a musical, de bejött neki, hiszen 7 Golden Globe jelölést már be is gyűjtött a Kaliforniai álom. Az se ijedjen meg, aki nem feltétlenül a zenés darabok rajongója, mert egy ilyen kiváló, Oscar-díj jelöléssel is büszkélkedhető szereplőpárossal, mint Emma Stone és Ryan Gosling, garantált a szórakozás.

Mia (Emma Stone) egy Los Angeles-i filmstúdió kávézójában dolgozik, de élete nagy álma, hogy híres hollywoodi színésznő lehessen, így meghallgatásról meghallgatásra jár, míg sajnos a hőn áhított siker várat magára. Sebastian (Ryan Gosling) zongorista, egy jazz klubra vágyik, ahol kizárólag saját kedvenc zenéit játszhatná. Egyelőre azonban egy étteremben kénytelen karácsonyi dalokat klimpírozni, majd miután onnan kirúgják, egy gagyi zenekarban szintetizátorozik a megélhetésért. A két fiatal először csak egy véletlen folytán találkozik a dugóban ülve az autópályán, majd később sorsszerűen újra és újra összefutnak, míg nem egymásba szeretnek. Elkezdődik a közös életük, inspirálják és támogatják egymást céljaik elérésében. Közel egy év után azonban el kell dönteniük, hogy mi a fontosabb, a másikkal együtt töltött idő vagy az önös érdekek által vezérelt álomhajkurászás.

A Kaliforniai álom felépítése, a sztori kibontakozása mesteri. Először Miat ismerjük meg, majd Sebastiant, és a két szál összefonódik, amikor a pár egymásra talál. Később aztán kezdődnek a problémák, ismét szétválik a főszereplők története és a film végén egy rövid időre újra összekapcsolódik. A karakterek jellemfejlődését, a rengeteg pozitív és negatív hatás által kiváltott személyiségváltozást, Emma Stone és Ryan Gosling is lebilincselően jeleníti meg. Az már csak hab a tortán, hogy mindketten szuperül énekelnek, ráadásul egyikük sem esik túlzásba. Szerencsére nem szinkronos a film, így eredeti nyelven élvezhetjük. Emma Stone hangja finom, törékeny, míg Ryan Goslingé nyers és tökéletlen, de pont ettől tűnik annyira hétköznapinak. Az első dalt leszámítva a zenei betétek tökéletesen passzolnak az egyes jelenetekhez. A Kaliforniai álom műfaja ugyan musical, de nem az a fajta, ahol dalok tömkelegét sorakoztatja fel a rendező teljesen indokolatlanul és oda nem illő módon. Damian Chazelle pont ott és pont annyit adagol a zenékből, amennyit a műfaj iránt kevésbé rajongó néző is elbír.

A látvány, a színek, a képek, a vágások bravúrosak. Mintha egy csodálatos, szemkápráztató festményben elevenedne meg a történet. A jelmezek mesés színkavalkádot alkotnak a kétfős- és a tömeges táncjelenetekben is.

Fantasztikus, ahogy a rendező a múltat és a kissé poros jazz-korszakot összeköti a jelennel. Főhőseinknek okostelefonjuk van és Mia egy Toyota Priust vezet.

Ha mindez még nem lenne elég, az eltúlzott táncmozdulatok, Emma Stone grimaszai a meghallgatásokon és a karakterek kiváló humora felejthetetlenné teszik a film minden másodpercét.

Damian Chazelle és a Kaliforniai álom úgy hozta vissza a klasszikus musical műfajt a mozikba, hogy az a tánc, a zene, a szerelem, mesevilág, a giccs és minden cukormáz ellenére kicsit sem lett gejl. Reméljük, hogy a Golden Globe jelölések után nem marad el az Oscar-eső sem.

Az álomvilág, amire titkon mindenki vágyik (Kaliforniai álom – kritika)Damian Chazelle és a Kaliforniai álom úgy hozta vissza a klasszikus musical műfajt a mozikba, hogy az a tánc, a zene, a szerelem, mesevilág, a giccs és minden cukormáz ellenére kicsit sem lett gejl.9.5SzerintünkOlvasói értékelés: (1 Szavazás)9.0

The post Az álomvilág, amire titkon mindenki vágyik (Kaliforniai álom – kritika) appeared first on Rated.hu.