A Netflix mutatja be Enyedi Ildikó filmjét az Egyesült Államokban

MEGOSZTÁS

A Netflix internetes műsorszolgáltató mutatja be Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Arany Medve-díjas alkotását az Egyesült Államokban – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel kedden.

A közlemény szerint a film amerikai premierje november 12-én lesz a Los Angeles-i AFI Fest-en, ezt követően a Testről és lélekről – első magyar alkotásként – februártól lesz látható a Netflix hálózatában. A Filmalap támogatással készült dráma versenyben van az Európai Filmdíjakért és Magyarország hivatalos nevezettjeként a legjobb idegennyelvű fim Oscar-díjáért is. November 16-án a Golden Globe díjazottakról döntő szervezet, a Hollywoodban akkreditált külföldi tudósítók szövetsége (HFPA) tagjainak rendeznek vetítést Los Angeles-ben.
A 18 év után új nagyjátékfilmmel visszatérő Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása februárban elnyerte a Berlinale fődíját, az Arany Medvét, valamint a filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) rangos díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is. A magyar filmek közül elsőként júniusban elhozta a Sydneyi Filmfesztivál fődíját is.
Az alkotást azóta számos országba vették meg a filmforgalmazók, és világszerte több díjat nyert jelentős filmfesztiválokon. Németországban, Nagy-Britanniában és Svédországban szeptember végén, Norvégiában, Franciaországban és Svájcban októberben, Kanadában pedig novemberben mutatják be Enyedi Ildikó filmjét.
A fanyar humorú szerelmesfilm két zárkózott emberről szól, akik az álmaikban szarvasként találkoznak. A női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra. A férfi főszereplő Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót. Szerepel a filmben mások mellett Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin is.
A Testről és lélekről az Inforg-M&M Film gyártásában készült, producerei Mécs Mónika, Muhi András, valamint Mesterházy Ernő, operatőre Herbai Máté volt. Enyedi Ildikó filmje március óta folyamatosan látható a magyar mozikban, eddig mintegy 85 ezren váltottak rá jegyet – áll a közleményben.

The post A Netflix mutatja be Enyedi Ildikó filmjét az Egyesült Államokban appeared first on Rated.hu.